HTML

Rovatok

Tükörszoba

"...mert csillagok lázítanak minket a legnagyobb nászra, hogy virágpor-cirmos arcunk elijessze az örök halált..." - Nagy László -

Beszóltá'

Könyvmoly

Jaan Kross - A cár őrültje

Film-moly

Az élet szép

2012.10.31. 13:57 Mr.Edorwhat

és itt vagyunk ketten egyedül...

és itt vagyunk

ketten egyedül,

szemünkben vodka

hegedül, és láz

rázza a nászt.

léha fohászt

rebegnek ajkai ennek

a kibaszott nagy

semminek.

és itt vagyunk

ketten egyedül.

és képzeletünk is

csak piába menekül bátortalan

fájdalom, ám kortalan

izzik a parázs

a madárszányak suhogásában

megyünk az őszbe bőszen

kialvatlan szemmel

emel a magosba valami

ismeretlen

népi tánca a búnak.

összebújnak

a selyem alatt a

vérrögök.

karnyújtásnyira ördögök

csavarják a mát holnapba

belemerengsz te is abba.

de azért szeretik egymást

- vagy mást -

együtt tömik a vaníliás-

mazsolást és

kézen fogva hullnak, mint

a levelek, a ruhák -

leveled!

és egymásba nevetnek

félig, majd vállukra

a sóhaj ül.

és itt vannak megint

ketten. együtt.

egyedül.

Szólj hozzá!

Címkék: Címkék


2011.08.15. 14:56 Mr.Edorwhat

 

 

 

Bezárt a bazár.

Szólj hozzá!


2011.07.24. 23:51 Mr.Edorwhat

Sanzon az aszfalton.

Sá-rárá-lullabíí, túúli-lu-lúzsúú,
zsötem - és öten csalnak, ütem-
merev arcokra mosolyt odaát.
emeli az ördög a kalapját, és
öngyújtó kattan a szifoncsöndben.
csomót köt a szívedre a hajnal -
parazsa pattan az utolsó
aszúcsóknak, és a nappal
köti gúzsba a subi-dubi-báát.
valahol gitár mormol a kiégett
tábortüzek porában,
és én nem hiszek Istenben,
csak apám borában.
Szárnyasbetétek szálltak tova -
vérszagra gyűl az éji vad.
borban az igazság, nőben halálod.
akkor ki hazudott neked?
a kor?, a hely?, a korhely?,
mert a far mer, a ham meg burger
a bohóc meg lusta gazember.
kötegbe csavarjuk a kokainfehér
csillagokat és támasztva
a nikotinsárga ablakokat
bámulunk a éj szodásüveg ürességébe,
kék füstbe csavarva arcunk.
Sá-rárá-rá. tillá-rírá.
kortyonként fal fel
a zöld tündér. ha nincs min
nevetni, minek maradjunk?

Szólj hozzá!


2011.04.27. 21:13 Mr.Edorwhat

szevasz-tavasz.

Gondolat a fák alatt,
virágba borult ösztönök.
Tiszavirág romantikázni járok
a partra,
hát Önök?
Cserben hagyott padokon
makogom nevét:
csókok buboréka
szalad fel a Napra,
hogy homlokodra tegye
lágy tenyerét.
Illatok lengnek körbe és
mézbe bugyolál
a hangulat, hogy
érzed, édes élet
sóhaját fésüli
most
a koboldszemű
tavasz.

Szólj hozzá!

Címkék: Címkék


2011.03.11. 20:07 Mr.Edorwhat

B. éke

Csak írom ami jön - gondolta B, miközben madarak helyezkedtek el a bizsergető interferencián. A szürkeség hamarjába hamvába halt: ma kisütött a Nap és lelőtték az Egyesült Államok elnökét 48 éve lassan. És láttam a lányt pirosra festett körmökkel, piros fülbevalóval és nyaklánccal, duzzadó veres ajakkal. S kérdőn nézek nagyapámra a falra, de ő csak magabiztos szépia-mosollyal értetlenkedik a körülöttem zajló világon. Pszeudofuturista lehetett. Vagy vadakat terelő juhász. Elment '45-ben. Visszatért 1935-ben. Sosem nyugvó háborús nemzedék maradunk. Közben a lány elkészült, s kilépett az erőtlen pázsitra, s gondolt versekre, álmokra, Párizsra! Közben én lehamuztam a kommunista alkotmányt.

Csak írom ami jön - gondolta B, miközben a Tisza mikrohullámaiban sercegtek a mirelit halrudak. Közben a lány az utcára lépett, virágot tűzve hajába, megtestesítve valami rettentő könnyedet. Habokat, krémeket - júniusi éjeket. Tengermorajt. Cipőt húztam, hogy utánaeredjek. Valamikor a 7th avenue és a Broadway kereszteződése is idilli békében hullámzott. Ádám és Éva got the Big Apple. A lány továbbra is a könnyed angyallépteken kanyargott a sétáló utcák ricsajjal teli C-molljában. Ridegen didergett a hideg tekintetű depresszió az éj kék szaténköpenyében, miközben gyapjú berlinerben remegve hahotázott Mrs. Parkinson. A lány kilúgozta a képről ezeket a koboldszerű macskakörmöket. Színt varázsolt és hangulatot lehelt.

B. sosem érezte magát ilyen nyugalmatlannak. A piros nő eltompította érzékeit, nem bírt magával. Kívánta. De sánta kötéltáncos módjára saszézott a lehetőségek 66-os útján. Pillangót kergetett, ki virágról virágra szállt. A lány balra fordult a Vörös és Feketén. B. követte. A holnap(-)után ismét balra fordult. Az univerzum feszültsége béklyózta. Izgalmában újabb és újabb cigarettára gyújtott. Két perc múlva dél, és a Cosmopolitan ondóvá alakul. Egy antikváriumig követte a piros rúzsú lányt, az út másik oldalára állva. Elviselhetetlenül melege lett B.-nek, martketinge felső részét kijjebb gombolta: tudta most megteszi.

A piros ajkú nő kijött az üzletből és tündér tekintetét B.re szegezte egy pillanatra, aki rögtön mindent megértett, ahogy a tér és idő édeskésillatú zselés anyaggá zsugorodott az utca forró vákuumcsarnokában. Át kell mennie. Átmegy. Elindult. B. nem tudta levenni megmámorosodott-gyomorgörcsös tekintetét e égi tüneményről. S csak a piros ajkak furcsa eltorzulását észlelte extázisában, és hirtelen mintha szemébe fényképeztek volna, vörösbe borult minden, s mintha megérintette volna, elszakadt a valóságtól.

B.-t elütötte a 4-es villamos.

8 komment

Címkék: novella irodalom valóság fikció vagy magánélet művészkedés habzsolás tükörszoba fénybenülés


2010.11.26. 22:31 Mr.Edorwhat

Revü az árkádok alatt

Egyedül voltam. Előttem könyvek hevertek, dicső és letűnt korokról, amikor még nyeregben voltunk. A falióra kattogása ostorozza a szétfolyó perceket. Jó kedvem van, hisz magamtól ébredtem. Aludni hagyott a technika, és a sürgős mondadók angyala is inkább sarkon fordult, hogy forralt borozzon a feldíszített téren. Igaza van. A szobában túláradó Fény csiklandozta föl szemem. Elsőként az üresen mélázó függönykarnisra tekintek: hétfőn veszek egy függönyt. Így indult a nap. Amikor egyedül voltam, előttem könyvekkel, dicső és letűnt korokról, amikor még nyeregben voltunk.

Milyen nyugodt is ez a város! Szorgos polgárházak omló vakolata alatt cammogok, az Idő vasfoga rágja, nem is tudom miért nincs még neki ezüstkoronája. A múlandóság fogkoronázatlan királya, az Idő. Kiérek a körútra: S az aszfalt szennyén szerteszét gurult
A Végtelen Fény milliom karátja.
A nagy utcaseprő, a szél seperte sárga leveleit a létnek. Valami megfoghatatlan érzés lett úrrá rajtam.

Kávéztam. Majd gondoltam egyet és kisvártatva a múzeum lépcsőjére telepedtem. Hűvös volt. Imádom a hidakat és a színházat. Tovább andalogtam, s azon tűnődtem, hogy egyedül élek-e eme nagy Időmutatványok között. Lakik-e valaki a szecesszió lélekváraiban vagy a szocreál lekvárjában? Megérintenek-e valakit a barokk angyalkarok? Hisz a függönyök mögül senki sem leselkedik a járőkelők után, az utcán meg nincsenek járókelők. Csak a lemenő Nap színezte bíbor némaság.

Bemegyek a dohányboltba. Nyitva van, hát csak lakik itt még valaki. Úgy döntöttem meglepem magam, Djarum Black-et veszek. Ajkaimon végigduzzad a szegfűszeg édeskés pikantériája. Az édeskés meg márt' majdnem véres-kés. Beülök az Egri Borozóba. Zöld absinthe-t kérek. 4 centet. Hanyagolva minden szimbolizmust megértem Baudlaire-t. Újra és újra, ahogy kitépem szívem, és nyakam köré húrja, tekeredik. Mert látom a valótlant és érzem a némaságot. Mindenható jelleggel testesedik meg az eszme, s hiába kiáltom, ezt ne! - bitangul fojtogat a szerelem. Még egy. Amikor földek nyílnak szét és szobabiciklin találod a mindenttagadás elhízott angyalát, megérted Az ember tragédiáját. Még egy. Amikor harangok zúgnak füleidben és hangosbeszélők harsognak, és élettelenséget tettetve mereven kergeted a Holdat, s a kutyák be-se-vesznek, rájössz, milyen sorstalannak lenni. Amikor a járókelők, akik mégis itt élnek, hagynak ugatni a Holdat, hogy sziszifuszi erőfeszítéseid télen egy padon ringassanak fagyhalálba, miközben banditák veszik el utolsó krajcárjaid, megérted mi az a Közöny.

Kértem még egy sört. Ez kitisztít. Kimegyek. A templomóra 11-et mutat. De késő van! Habár ma én csak a derű óráit számolom. Mégis hazaindulok, hogy holnap arra ébredjek, egyedül vagyok, előttem könyvek, dicső és letűnt korokról.

Amikor még nyeregben voltunk.

                                                                       (naplójegyzet, 2010. nov. 20. 0:13)

7 komment

Címkék: novella irodalom szeged ital november alkoholizmus dohány őrület egyperces látomás szürrealizmus.


2010.10.01. 16:03 Mr.Edorwhat

A Stefánián

Búsnak tetszik a Nap,

ideje őszül,

szőlőlugasokban pipázó

csősz ül... nézi 'mint

szállnak délnek a fecskék.

Mellükön kabátjukat

összehúzó menyecskék

borzongnak meg a

zsibongó széltől,

a körúton sötétet

lehelő korai téltől.

Padunkon ezrek ültek: volt kik hevültek,

volt kik menekültek.

Én, kezed fogva várom

az Öröklétet.

Hamvadó cigaretta véget

tartva balkezemben.

Csörgő csokipapírral zsebemben,

mazsolázunk a nyár

elszaladó felhői között,

hallva a Messziség zöld illatát,

elkapva szemed kék pillanatát;

csókód édes-mézes-

kalács....

fahéjat szórtunk a Tiszába,

kába-láma a maszatos máma.

De boldogan zihál, s zizegve vesz

kézbe gyufát a Hold-sápadt Holt. amúgy is tesz-vesz.

Te inkább újból, arcomra

csókot hintesz.

Szólj hozzá!

Címkék: Címkék


2010.06.27. 22:19 Mr.Edorwhat

Madártávlat tegnapról-mára

 

...a vágyak sötét gyöngyszemeinek
Síva-forma szörnye ölt benned alakot.
adj tested hevéből: csak egy falatot, és
kortonyként iszom sóhajaid.
ölelsz és ölsz. szemed tüzes ostorával
vászonra hányod a gyönyör utolsó
napsugarát. s csillagok torával
csillapítod szenvedélyed foszforeszkáló
impulzusát.
Hát megkér az éj kék szemét
lehunyó: lemerült elemét
kötözd lángoló ablakokra, s konkrét
körét rajzold homlokomra: a fénynek.
Hiába - torz kerekét,
hisz a furfangos Isten eltolta a vágyak
rozoga göncölszekerét.
 

Szólj hozzá!

Címkék: vers irodalom love saját művészkedés or confusion


2009.10.28. 22:16 Mr.Edorwhat

Utolsó percek

Hétfő reggel, 7 óra 20 perc, kávéházba cammogok, egyik kezemben táskám, másikban esernyőm. Fene hűvös októberi reggel. Leülök a szokásos ébredező asztaltársasághoz. Kecses pincérnő észrevétlenül, rögvest, de álmosan asztalunkhoz siklik.
- Kávét kérsz? – kérdi magabiztosan, úgy ahogy akik már tudják a választ, de ugyanakkor megnyugtatóan kedvesen. Nos, igen kérek, úgy tűnik kiszámítható vagyok, vagy a szokás rabja.
- Kávét. és Szódát. – bárgyú mosoly kíséretében visszamorgom.
A beszélgetés, mint valami indián álomfogó alacsony PH-jú készterméke marja ki lassan szemünkből az álmot, szedi ki belőle a csipát, láthatatlan fehér kezek húzzák ki belőle a vörösséget.
Szokásos, általános kérdezz-felelek, a napilapokkal, majd a másik asztalra dobom.
- Tessék, itt a kávéd! – csendül fel az ismerős hang.
- Köszönöm.
Lomhán rágyújtok, majd rápillantok az ablakra; a szél verdesi rajta az esőt, hajlítja a túlsó oldalon a fákat. Megborzongok. Még az időjárás-jelentést is elkapom a televízióban: orkán erejű széllökések és heves esőzés a Kárpát-medence…. Köszönöm szépen.
Kavargatom a kávém, talán már ideális – belekortyolok s ekkor:…
…Aladin varázsszőnyegén repülök, bolondos törzsi tábor felett. Érzem a hőmérséklet emelkedik, a nedvesség sisteregve elillan, a társaság metamorfál turbános halandzsa népdalt kántáló tevén vonagló beduinokká.
Pálmabor mámoros fejjel érzem a tenger hűvös, sós illatát, felmászom a Mózes-hegyre, hogy lehozhassam a megmaradt szent kavicsokat, s ha már az Úr, az Isten, nem áll szóba velem, nem szól hozzám, felgyújtom csipkebokrát a hegyoldalon, s a hamuba névjegykártyám helyezem, ereklyének, tudatván vele, ha teheti, hívjon vissza.
Hallucinálva járom a bazárok zsivajos fűszerillatú hullámait. Ópiumfüstben csak szűrődik felém a balzsamos arab zene. Egy pillanatra érzem a Sínai-félsziget minden apró rezdülését, szívdobbanását, a vérének zajos hullámmorajlását.
A színek! A színek tónusainak kavalkádja köti szerecsendió illatú kötetbe az Ezeregyéjszaka meséit.
A sivatagban szédelgek, mögöttem Napkeleti bölcsek karavánja, mely légmentesen lezár minden bárányfelhőt jobbról-balra, cipelve az extázisban földre eső esőtáncosok sóhaját
Fátyollal fedik le a nőket. Hastáncosok, romlott énem, csodás művészbejáróját rejti forró ölük. Csupa rejtély, csupa izgalom, elfojtott szexualitás: egyenes út a lázas önkívülethez.
Ismét hűvös sós szellő. Előttem az Utolsó vacsora. A sivatagból a legszebbek a csillagok.
8 óra, hírek: a gazdasági recesszió….kormányválság….tagavatás
Felhőkölök. Minden a helyére vándorolt: az asztal, a szék, a társaság, az újságok, a pincérnő, még az eső is veri bőszen az ablakot.
Csak a cigarettám égett ki, s a csészém üres. Ezek voltak utolsó perceim Afrikában.
De ezek benne lesznek minden kávémban. Örökre.

Szólj hozzá!

Címkék: utazás irodalom saját abszurd iromány látás látomás tükörszoba


süti beállítások módosítása