Búsnak tetszik a Nap,
ideje őszül,
szőlőlugasokban pipázó
csősz ül... nézi 'mint
szállnak délnek a fecskék.
Mellükön kabátjukat
összehúzó menyecskék
borzongnak meg a
zsibongó széltől,
a körúton sötétet
lehelő korai téltől.
Padunkon ezrek ültek: volt kik hevültek,
volt kik menekültek.
Én, kezed fogva várom
az Öröklétet.
Hamvadó cigaretta véget
tartva balkezemben.
Csörgő csokipapírral zsebemben,
mazsolázunk a nyár
elszaladó felhői között,
hallva a Messziség zöld illatát,
elkapva szemed kék pillanatát;
csókód édes-mézes-
kalács....
fahéjat szórtunk a Tiszába,
kába-láma a maszatos máma.
De boldogan zihál, s zizegve vesz
kézbe gyufát a Hold-sápadt Holt. amúgy is tesz-vesz.
Te inkább újból, arcomra
csókot hintesz.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.